Mit tudhat ez a kis gyümölcs?

Mit tudhat ez a kis gyümölcs?


A CITROM LEGYŐZI A RÁKOT?


A citromot lehet enni, és a testnek készíthetünk citromfürdőt is, különösen a befolyásolt területeken (ott ahol rákos). Vágj fel egy citromot és add oda a gyerekeknek, hogy szopogassák, vagy tegyél a pohár vizedbe néhány szeletet, ezzel is megelőzheted a rosszindulatú betegségeket.

Ha valakit ismersz, aki ezt még nem tudja, kérlek, hogy küldd el neki, mert óriás szívességet teszel neki azzal, hogy tudatod vele ezt.
A citrom egy csodálatos gyümölcs, ami tumorellenes hatású.

Te most úgy segíthetsz a szükségben lévő barátaidon, hogy ezt a tudomásukra hozod, hogy a “valódi citromlé” (ami nem laboratóriumban készült) előnyös a betegségek megelőzésében.

Amint tudjátok, a citromfának nem kell sok hely, és tudjuk, hogy több fajta létezik belőle. A citromot eheted különbözőképpen: megeheted a pépet, a kipréselt lét, készíthetsz, hűsítő italokat belőle, sörbet (angolul sorbet), tésztákat, süteményeket. A citrom hitelesítve van sok erénnyel, de a legérdekesebb az, az eredmény, amit a cisztákon és a daganatokon csinál.

Ez a növény bizonyított orvosság az összes rákfajta esetében.

 
Egyesek azt mondják, hogy a citrom nagyon hasznos különböző rákokra.

Antimikróbus spektrum (színkép) a BAKTÉRIUM, INFEKCIÓ és GOMBÁS MEGBETEGEDÉSEKRE, az ÉLISKÖDÖ PARAZITÁK ÉS FÉRGEK ELLEN, A VÉRNYOMÁST SZABÁLYOZZA HA TÚL MAGAS, és egy ANTIDEPRESSANT (DEPRESSZIÓ ELLEN, CSÜGGEDÉS ELLEN), KÜZD A STRESSZ ELLEN!!
Ennek az információnak a forrása elbővülő.

A világ legnagyobbik gyártójától ered, ami azt mondja hogy több, mint 20 laboratórium tesztelte már 1970 óta, és a kivonatok ezeknek a kísérleteknek leleplezték azt hogy: MEGSEMMISÍTI A ROSSZINDULATÚ CELLÁKAT 12 féle rák esetében, beleértve a:Vastagbél, mell, prosztata, tüdő, és a hasnyálmirigy megbetegedéseit.

Forrás: netbulvar.eu


 
 
 
 
 
Tetszett a cikk?

 

 

EgészségVilága cikkajánló

Darált mák hasznossága egészségünkre
Népi gyógyászat, Gyógynövények
Sok helyen tiltják a fogyasztását, pedig 50 felett szinte kötelező lenne. Miért? A folytatásban megtudod.
Hiába próbálkozik, nem képes lefogyni?
Életmód, Fogyókúra
Közismert volt már korábban, hogy a rossz minőségű, kevés alvás és az alvászavarok az egészségre károsak
Hormonok hatása a testsúlyra
Egészség, Egészség cikkek
A hormonok fontos anyagok, amelyek kémiai hírvivőként szolgálnak a szervezetben.
Ha fogyni szeretnél ...
Életmód, Fogyókúra
Az internet tele van ellentmondó információkkal, és nem egy étrend eredménye messze elmarad a várakozásoktól.
Lábfürdők hasznossága
Egészség, Egészség cikkek
A teljes méregtelenítés elérésének többféle módja van, de messze a legjobbak a lábfürdők
Erdei gyömbérgyökér
Egészség, Egészség cikkek
Csökkenti a fájdalmat és a reggeli ízületi merevséget. Jótékonyan hat a visszerekre, reuma és izomgörcsök kez ...
Eleink évtizedek óta használják
Népi gyógyászat, Gyógynövények
Méz + fahéj: gyógyító keverék tucatnyi betegségre...
Természetes gyógyital ízületi kopásra
Egészség, Egészség cikkek
Naponta 1 decit fogyassz az ízületeid egészsége érdekében. 200 forintba sem kerül 1 havi adag!
5 tipp az eredményes fogyásért
Életmód, Fogyókúra
Látványosan lefogyni az egyik legnehezebb kihívás, hiszen az eddigi életmód megváltoztatása hatalmas akaraterőt ...

További cikkek »

 

 

 

 

EgészségVilága cikkajánló

További cikkek »